2013. január 3.
1Jn 2,29 - 3,6
Ha tudjátok, hogy ő igaz, akkor azt is tudjátok, hogy mindaz, aki igazságot
cselekszik, tőle született. Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az
Atya, hogy Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a
világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten fiai vagyunk, de még nem lett
nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni,
hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van. Mindaz, aki ezzel a
reménységgel van iránta, megszenteli magát, mint ahogy ő is szent. Mindaz, aki
bűnt cselekszik, törvényszegést is elkövet, mert a bűn törvényszegés. És
tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűneinket, és benne nincsen
bűn. Mindaz, aki benne marad, nem vétkezik, és mindaz, aki vétkezik, nem látta
és nem ismerte őt.
Jn 1,29-34
Másnap látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: ,,Íme, az Isten
Báránya, aki elveszi a világ bűnét! Ő az, akiről mondtam: Utánam jön egy férfi,
aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én nem ismertem őt; de azért jöttem
vízzel keresztelni, hogy őt megismertessem Izraellel.'' János tanúságot tett és
azt mondta: ,,Láttam, hogy a Lélek, mint galamb, leszállt az égből és rajta
maradt. Nem ismertem őt, de aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt
mondta nekem: ,,Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki
Szentlélekkel keresztel.'' Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten
Fia.''